Egészen elképesztő módosításokat vetett be Juric a tegnapi bajnoki alkalmával, egyrészt azért mert a hamis kilencest a támadó szekcióban még sohasem alkalmazta, másrészt meg azért mert négy olyan ember kapott szerepet a kezdőben, akik az új idényben még egy percet sem játszottak. Nem is lehet csodálkozni a végeredményen, a játék képe borzalmas volt, ám mégis akadt minek örülni, a 16 éves Pellegri két góljának is tapsolhattunk. No, de mi történt tegnap a marassiban:

genoa juric lazio seriea

 

Kezdjük a kezdőcsapattal, ahol először azt hittem az előrejelzések alapján, hogy a La Gazetta nyomdahibát követett el, hisz Taarabt a center pozícióban, és a kispadon is szerepelt egyszerre, azt hittem itt hogy Galabinovval keverték. Rosszul hittem. A Juric által még soha nem próbált hamis kilences támadó formációt vett fel négy olyan játékossal kezdőcsapatban, akik még nem léptek pályára az új szezonban, gondolok itt Spollira, Zukanovicra, Cofiera, illetve Riccire, ezek közül a ghánai kivételével hárman nyári szerzemények. Hogy Mr. Juric rotációt képzelt-e el, vagy valami egészen más problémák húzódnak meg a háttérben nem tudom, mindenesetre rövid időszak után rájött, hogy a hamis kilences nem vált be, lényegében a felezővonalat sem nagyot léptük át, nem maradtak meg fönt a labdák, mint egy falról úgy pattogtak vissza. Ennek a felismerésnek az áldozata lett Centurion, aki egyébként azon kevesek közé tartozott, akik nem kezdték annyira rosszul a meccset, s jött be a fiatal tehetség Pellegri.

A hazai meccseken általában jól megfigyelhető, hogy a Genoa nagyon agresszívan kezdi az ütközeteket, az első negyedórában több tekintélyt parancsoló belépőt is láthattunk. A Lazio simán ráérzett a 3-4-3 ellenszerére, s a széleken pl. Laxalt, vagy Rosi is súlytalannak bizonyultak támadásban, míg a három támadó közül kettő is szinte haszontalan volt, se előre, se hátra. Magának a labdarúgásnak a szépsége az, hogy egy teljesen kilátástalan első játékrész után visszajöttünk a meccsbe egy szerencsés találattal, bár azért azt jegyezzük meg, hogy a vendégek vezető gólját is annak lehet nevezni.  Simone Inzaghi ekkor cserélt, változtatott, aminek meg is lett a gyümölcse, s ez a gól megint csak jól jellemezte a Grifoni szervezetlenségét, hisz Olaszország egyik jelenlegi top csatárát úgy hagyták ott középen egyedül, mintha leprás lenne. S még ezután a 16 éves Pellegri ismét tudott villanni, majd a vezetés is majdnem meglett Zukanovic fejese után, de labdarúgás itt megmutatta az igazságos arcát, hisz 90 percen keresztül közünk nem volt a meccshez, az egy pont is túlzás lett volna.

Igaz nem ilyen mindent eldöntő találatra gondoltunk, ám az egykori Lazios Gentiletti  a becserélése után gondoskodott a drámáról, s adott egy parádés passzt már megint csak Immobilenek, aki ezeket a ziccereket nem fogja elhibázni, sőt…. Ugye ő anno játszott a Rossoblu mezben, viszont a szurkolók nem zárták a szívükbe, sőt egyenesen utálták már a végén, ami miatt Ciro dupla motivációval lépett pályára. Visszatérve Gentilettire, kb megyei szinten is ordas hibának számít az amit művelt, ráadásul ha azt nézzük, hogy az állás 2-2, s meccs hajrájában vagy…. Serdülő baki egy 32 évestől…

Mindent egybe véve szinte a sírás kerülgetett, ahogyan ezt a produkciót követtem, olykor olyan érzésem volt, mintha az utcáról hívtak volna be 11 embert, a labdát meg bedobták közéjük, azt focizzatok.  Valami nem ok, s hogy ennek a klub eladásához van-e köze nem tudom, az én véleményem az persze, hogy nincs hisz profi játékosokról van szó, akiknek a munkájukkal kell foglalkozni, nem éppen Preziosi tevékenységével. Egyébként Preziosi tevékenysége eddig is hagyott némi kívánnivalót maga után, most meg ezzel a szappanoperával teljesen nevetségessé teszi magát, először a dátumokat tologatja odébb, majd a kínált összegre panaszkodik, most újabban meg a könyvelésbe nem enged betekintést.

Ebből amit most láttunk nem sok jó fog kisülni, vannak  minőségi játékosok a keretben, igenis nekik a kezdőben a helyük, s hazai pályán nem túl szerencsés kísérletezgetni, ám arra mindenképpen jó volt ez az ütközet, hogy lássuk a védelembe kire lehet majd számítani, gondolok itt Zukanovicra, aki Pellegrin kívül a csapat legjobbja volt érzésem szerint.

genoa juric lazio seriea

Aztán a Chievo ellen, hogy milyen kezdővel futunk ki a pályára, azt még lehet maga a Mister sem tudja...